Vallás-e a jóga?

Az emberek kérdik tőlem: Kell hinni Istenben? Hithű keresztényként a jóga filozófia hogyan fogja befolyásolni a gyakorlásomat?

Sokat segít, ha tisztázzuk a fogalmakat. Mi vallás, mi filozófia? A ’vallás’ latin eredetű szóból, a ’religio’-ból származik, jelentése megkötés, kötelezés, illetve eskü általi kötés! A vallás klasszikus értelemben a szentírások, próféta vagy egy isteni inkarnáció tiszteletére, egyes szabályok, rítusok és dogmák betartására, megtartására kötelezte az embereket. Így definíció szerint a vallás egy olyan szervezet, mely a metafizikai tapasztalatokhoz ad egyfajta keretet (pl. tanítások, rituálék) és az emberek elfogadják ezeket az esküket vagy szokásokat.

Ezesetben a filozófia a mentális aktivitás, a gondolatok rendszerbe vagy koncepciókba szerveződése. Mindkettő egy külső keret, szerkezet, mely az emberbe hatol, és ebből következően megjelenik a kultúrában és a gondolkodás világában.

Ami belül történik, azt Spiritualitásnak hívjuk. Az első két dolog, a Vallás és Filozófia, externalizálja mindazt, ami belül megtörténik. Könnyebben megértjük, ha az elmében lévő memória fájlokhoz hasonlítjuk őket, s ezek a ’memória fájlok’ a külvilággal való interakció során kerülnek be. Röviden, bármivel is találkozunk a külvilágban, az érzékelésünkön keresztül (látás, hallás, ízlelés, érintés, szaglás) jut el, majd feldolgozzuk és eltároljuk. Ezek a fájlok egyfajta referencia pontként szolgálnak a jövőbeni inputok vagy a belső történéseink számára.

A megértésnek két módja lehetséges: az input összehasonlítása a memória fájlban tároltakkal, vagy egyszerűen úgy elfogadni, befogadni valamit, ahogy az van, koncepciók nélkül. Ez utóbbit hívhatjuk direkt vagy eredeti tapasztalásnak, élménynek. Egyszerűen megfigyeljük azt, ami történik, ítélkezés, rá illő szavak, koncepciók nélkül! Tudjuk, mert velünk történik. Ebből a közvetlen tapasztalásból saját magunkban, saját valónkban történik meg a változás. Ez az a belső hit, belső tudás, a saját szellemünkben, amit Spiritualitásnak hívunk!

A Spiritualitásnak nincs rendszere, nincsenek szilárd elvárások vagy koncepciók vele kapcsolatban, egyszerűen csak a mi saját élményünk, amely örökké üde, örökké új. A Spiritualitás tehát szubjektív, élmény alapú, s folyamatosan előremozdít minket. Minden tapasztalással változom, minden tapasztalással egy új ’tapasztaló’ jön létre, így egy állandó mozgás van anélkül, hogy egy merev struktúra kialakulna! A tapasztalat maga folyamatosan elvezet annak lehetőségéhez, hogy teljesebb, szeretetteljesebb, bölcsebb, kedvesebb legyek.

Ehhez pedig állandó éberség szükséges, annak érdekében, hogy elkerüljük a formához, a szokásokhoz való rögzülést, például: ’Tegnap csodálatosat meditáltam! Olyan fényességet láttam, s olyan boldog voltam, hogy ma is ugyanezt akarom a meditációmban!’ Ha így gondolkodom, akkor az annak a jele, hogy a spiritualitás fokozatosan vallássá változik!

Tehát a spiritualitás a Mostban, s élettel teli, friss állapotban tartja az elmét. Hogyan tarthatjuk ezt fenn?

Általában ha egy helyzettel vagy tárggyal találkozunk, kétféle módon reagálunk: tetszik, vagy nem tetszik. Tehát vagy a tárgyhoz (vagy az esemény felé) rohanunk, vagy elszaladunk előle. Ennek tükrében az egész életünket rohanással töltjük, valami felé vagy valamitől. Ha megállok, abbahagyom a rohanást, jelen vagyok, a központomban vagyok, ’otthon’ vagyok bárhol is legyek, bármi is a helyzet. Ebből a középpontból kiindulva tudok bármilyen helyzetre megfelelően reagálni.

A jóga útja lépésről lépésre megtanít arra, hogyan álljunk meg (a nyolc tag / ashtanga). Megfigyeljük a világgal való interakciónkat, megértjük annak természetét és egyensúlyt teremtünk a ’rajtam kívül lévő világ’ és a ’belül lévő világ’ között anélkül, hogy bármelyikhez is elkezdenénk ragaszkodni.

Ezt teszi az Amazonasz-beli sámán a sajátos módján, egy külső-mongol buddhista szerzetes a maga útján, bencés szerzetesek a saját speciális módjukon; egy ateistának is meglehet a saját útja; és egy védantinnak vagy protestánsnak is. Állj csak meg, meg kell állnod! Amikor megállsz és éber, tudatos leszel arra, hogy mi történik benned – nem számít, hogy hol és mikor történik mindez, egy a lényeg, hogy ha megállsz, akkor tudatosan élsz. Ezért szólítanak fel a nagy mesterek (legyen az Buddha, Mahavira, Swami Vivekananda vagy Jézus Krisztus): ’Ébredj, ébredj!’

Amikor valamihez ragaszkodunk, az szokássá válik, állottá válik, megromlik – mert azt várjuk el, hogy valamilyen legyen, természetesnek vesszük, és még álomból felébresztve is emlékszünk rá, annyira berögzül ez a szokás! Ezen a ponton kezdünk el problémákat előidézni a világban, vagy a világ kezd problémákat előidézni számunkra.

A Spirituális élet az extrém éberség élete; a gondolatok, érzelmek, érzékelések mechanizmusainak szemtanúi leszünk, és akkor a tapasztalatunknak megfelelően változtatjuk meg magunkat!

Mi a helyzet a Vallással és Filozófiával?

A vallásos élet során a mások éberségének fényében változok, ők mondják meg, hogy hogyan változzak, mások mondják meg mi a jó nekem. Követek! A filozófiával is nagyon hasonló a helyzet; egy filozófus a gondolatait koncepciókba, elméletekbe, rendszerekbe szervezi és én azt követem!

Valójában mindkettő, a vallás és a filozófia, más emberek koncepcióival ’dolgozik’. Minél inkább eltávolodnak ezek a koncepciók az eredeti tapasztalástól, annál komplexebbé és merevebbé válnak. Ez egy általános jelenség, ami ráadásul idővel még az emberi erő-játszmákkal is összekeveredik. (Például az eredeti Keresztény élményre, tapasztalásra ráépült a görög intellektuális filozófia majd a római hatalmi szerkezet.)

Ezzel ellentétben a spiritualitás a jelen élményen alapul és benne van a növekedés igénye, mely megkérdőjelezi az érzékelésünket és folyamatosan nyitottá tesz az új belső élményekre. Itt van egy érdekes dolog: a vallás vagy éppen a filozófia is létrehozhat úgynevezett ’házi spiritualitást’, de a spiritualitás egyiket sem építi ki! Amikor ez megtörténik (ti: a spiritualitás vallássá vagy filozófiává alakul) akkor el is veszik!

Az ember alapvető késztetése, hogy a saját tapasztalásaiból tanuljon, erről szól az evolúció is. Az emberek attól még nem tanulnak, ha azt mondjuk nekik, hogy tanuljatok! Személyes tapasztalás nélkül elveszünk a vallás rendszerében, a vallások különbözőségében, a filozófiai elméletek közt. És itt egy kritikus pont: a spiritualitásnak folyamatosan meg kell kérdőjeleznie önmagát! Csakis a folyamatos önvizsgálat (tudatosság) vezet el ahhoz, hogy az egoista ’Én-t’ elengedjük, mivel enélkül a spirituális gyakorló érzékelésének tisztasága veszik el. Ehhez szükségünk van kilométerkövekre, valamire, ami vezet minket, ezért kell tanulmányoznunk a különböző szent iratokat. De nem vakon szemlélni őket, nem úgy rájuk tekinteni, mint mások gondolataira, hanem a jelentésüket megtalálni, éberen ellenőrizni, figyelni azt, hogy hogyan illeszkedik saját spirituális törekvéseinkhez. Éber, nyitott elmével, hogy az írás tanulmányozása is élménnyé, tapasztalássá váljon.

Ez megtörténhet, amikor a Biblia, a Korán, a Bhagavad Gita vagy éppen Kant: A tiszta ész kritikájának egy részletét tanulmányozzuk. Nagyon körültekintőnek kell lennünk, hogy a Vallás és Filozófia valamint a Spiritualitás közt meglássuk a különbségeket. Ahogy a Zen mester válaszolta arra a kérdésre hogyan is lehet megvilágosodni: „Figyelem, figyelem, figyelem!” Ezért találjuk az Ótestamentumban: ’Zúzd szét az elméd alkotta összes képet!’ Az elménk alkotta projekciókon túl kell lépnünk a tapasztalás irányába, ezért mondja a misztikus Eckhardt mester: „Engedj el, engedj el, engedj el mindent, még Isten kivetülését is!” A Spiritualitás egy megélt alkalmazott Vallás, alkalmazott Filozófia (és nem azért, mert másokra figyelünk, nem azért, mert esküt teszünk, kötelezettséget vállalunk, hanem saját Énünket integráljuk az Énnel!)

Visszatérve az eredeti témára: Látjuk, hogy a Jóga sem nem Vallás, sem nem Filozófia, hanem egy praktikus, spirituális ösvény.

Ugyanígy mondhatjuk, hogy ahol a kereszténységet a dogmához való hűség vagy a filozófiai gondolatokon való spekulációktól mentesen gyakorolják – az maga Spiritualitás. Azt is mondhatjuk, hogy aki így éli meg a kereszténységet, az jógát gyakorol! Mind a kereszténység, mind a jóga filozófiája, amikor élőek és egységben vannak eredeti céljukkal, akkor mindkettő spirituális gyakorlat.Mindkettőnek a veszélye, hogy az elmeműködésünk következtében megszilárdul, bemerevedik. A megoldás abban van, hogy élő, fejlődő legyen bármelyik úton is járunk: az elmefolyamatinkra való állandó éberség tudatosítása, és ezen folyamatok szabályozására való képesség fejlesztése.

A Jóga szót gyakran egységként fordítják. A jóga ennél jóval több: arra való éberség, hogy egyek, egység vagyunk!!! Minden, ami belül történik, az Univerzumban (kívül) zajló törvényszerűségeket követi; ugyanígy fönt és lentre is igaz ez. Az egységről való ilyen tudás a Jóga gyökeréhez, forrásához, a Védákhoz visz vissza, de éppúgy megtalálható számos holisztikus világfelfogásban, és éppúgy a modern kvantum tudományok, vagy egyéb modern tudományos megközelítésben is.

Számos forrásban találjuk ezt: végül egy forrás van, egy Isten, egy Abszolút Realitás, a Jóga erre azt mondja: tedd ezt saját tapasztalásoddá, élményeddé! A jógakönyvek tanulmányozásával még nem válsz jógivá; ugyanúgy, ahogy az orvoslásról szóló könyvek tanulmányozásától még nem lesz belőled orvos! A tudásnak fel kell adnia a ’másságát’, azt, hogy nem hozzám tartozik, hanem kívül van, és a saját tapasztalásommá kell, hogy váljon. A tapasztalati tudásnak van ereje; mint ahogy egy beteg embert nem gyógyítanak meg a recepten lévő szavak, betűk, úgy a szavak sem tesznek bölccsé, be kell venni az orvosságot!

Meg kell tapasztalni kik is vagyunk valójában mielőtt még megragadunk a gondolatokban, hogy ’kik is vagyunk’; engednünk kell az istenséget kitárulkozni, így tapasztalhatjuk meg közvetlenül. A jóga és kereszténység, vagy bármelyik vallás ebben a vonatkozásban közös alappal bír!!! Ezen a szinten nem különböznek; nincs szükség hűségi fogadalomra egyik vagy másik mellett. A Végső Valóság, a kulturális és a gondolati rendszerek korlátai nélkül, Egy. Ahogyan a hegycsúcshoz is számos út vezet, csak egy hegycsúcs van. A jógában a Kaivalya terminus jelenti az eredeti forrást (Minden-egy-ség); Buddha Nirvánáról beszél; a Tao Laotzuról; a Védanta abszolút leírhatatlan formanélküliségnek hívja; Keresztény misztikusok Istenfő vagy Isteni abszolútumnak hívják. A kvantumelmélet a végső intelligens energiaáról beszél. Mindegyik tapasztalja, mégis a különböző emberi elmék megmondják nekünk hogyan hívjuk, és ráadásul a vallás még a hozzá való viszonyunkat is megszabja. Talán ebben találjuk a különbséget a Jóga filozófia és mainstream judeo-keresztény tanítások közt. Ez utóbbi az Istennel való kapcsolatról beszél. Egy kapcsolat feltételezi, hogy két létező, két elkülönült dolog kerül egymással kapcsolatba, tehát az ember elkülönültként tekint magára!

A tapasztalás ott van, és mindig ugyanaz, de, hogy hogyan kezeljük, ott támadnak különbségek. Egyesek számára ez jelenti az Istenhez való kapcsolódást, másoknak a létező Istenről való tudást. A Kereszténység és a Jóga – bár eltérő motivációból – a legnagyobb tiszteletet és a csendességen keresztül történő legnagyobb imádatot javasolja. A csönd, csöndesség a legerőteljesebb eszköze annak, hogy elkerüljük a konceptualizációt! De van itt egy fontos különbség is: Ha te vagy az istenség, akkor nincs mit mondanod! Ha szófogadó isteni gyermek módjára beszélsz, akkor sincs semmi mondandód, a szófogadó gyermek ugyanis tiszteletteljesen csöndben marad!

Patanjali, a jógafilozófia jelentős alakja mondja: Csendesítsd le az elme működését (légy csöndben) abból a célból, hogy visszatalálj eredeti természetedhez. (Tada drasthu svarupe vasthanam.)

Szent János ’visszatérésében’ megtaláljuk a végső igazság ébredését.

Jézus azért imádkozik, hogy tanítványainak megmutathassa annak a forrásnak a tündöklését, ahonnan mindannyian jövünk. Azért vagyunk életre hívva, hogy saját lényegünket megtapasztalhassuk, bármilyen utat választunk is ehhez. Még az utak, irányok szerteágazása sem probléma, de a hozzá kapcsolódó ítélkezésünk az már problémát jelent! Az indiánok a nagy misztériumról úgy beszélnek, mint egy nagy takaróról. Mindegyik vallás fel tudja emelni valamelyik sarkát ennek a takarónak, de egyik sem képes arra, hogy mindegyiket felemelje – az agyunk nem lenne képes feldolgozni, nem tudna vele mit kezdeni! Ha meg tudnám tenni, akkor az istenség nem lenne ’emberfeletti’! Minden vallásban és kultúrában ez a megértés létezik. Nem a különbségekre utalok, csupán arra, hogy a tapasztalás szintjén, a pre-vallásosság szintjén tekintünk a jógára és kereszténységre, akkor sok hasonlóságot találunk. A különbözőségeken túl kell haladnunk, felül kell emelkedni, hogy Isten titkát felfedezzük, ami valójában ’szívünk barlangjában’ található. Az embernek befelé kell fordulnia, hogy az egyetemes igazságot felfedezze a konceptuális logikán (filozófia) vagy a vallási tanult rituálékon és rendszerezett dogmákon túl.

Ahogy Pál Apostol fogalmaz Korinthusibeliekhez írott levelében. ’Benne minden az apából jön, és benne minden az apához tér vissza.’ Az Upanishadokban és Sankhja filozófiában, melyek az egyéni és kozmikus lélek kapcsolatát írják le, ezt a Nap sugaraihoz hasonlítják, melyek elválaszthatatlanok egymástól, mint a végtagok a testtől, egyik nélkül értelmetlen a másik.

Isten bennem van, ahogy vagyok – Istenben vagyok, ahogy van.

És ahogy Akvínói Tamás, a legismertebb keresztény tudós írja: ’Isten kettősség nélküli, minthogy Ő a talaj minden létező számára, úgy minden és mindenki Istenben létezik Istenként!’

Az Upanisádok ezt mondják: ’Ő a látás a szemnek, a tudás a tudónak, a légzés a lélegzetnek.’ Csodálatos dolog a hasonlóságokat meglátni; ahogy a bencés szerzetes és Swami Bede Griffith mondja: „Ez az Advaita igazsága, s ez az igazság legalább annyira katolikus, mint amennyire hindu!”

Akár Az Ó-, vagy Újtestamentumot, Upanishadokat vagy egyéb más iratot értelmezünk, az Egy-ség belső megtapasztalásáról azt tartja, hogy egy villanás alatt történik meg, amikor az elme elcsendesedik. Amit ebben a gondolat nélküli, ám tudatos elmében megtapasztalunk, azt később a tapasztaló saját nyelvén és a saját kultúrával írja le. Ha befelé tekintünk, az eredeti igazságot látjuk meg, ha kifelé, akkor a megjelenésbeli különbséget!

Szóval, kell-e hinnünk Istenben, amikor a jógát gyakoroljuk? Ez attól függ, hogy mit értesz I S T E N szó alatt; Nyugaton legtöbbször a keresztény hagyomány hatása érezhető, egy humanoid képé, ami a mi mentális kondícionáltságunk. Az Ótestamentum azt mondja: az ember Isten képére teremtetett. Miért? Mert az ’Isten’ szó az ember saját kondicionált képéhez igazodva alakult ki! Tehát ha az emberek azt kérdezik, hogy egy történelmi humanoid Istenképben kell-e hinniük, akkor a válasz ’Nem’, nem abban!

Annak ellenére, hogy a keresztény és más misztikusok túlléptek ezen az emberszerű képen és más kifejezési módokhoz is eljutottak, a misztikus Istenfőt is beleértve (melyre a kereszténységnek nincs más szava), talán a ’Kozmikus Krisztus’ áll ehhez a felfogáshoz a legközelebb.

Keresztelő Szent János tanítása szerint: ’Isten semmi, nincs sem a sírban, sem azon kívül; egy másik szintre emelkedett; egy élő Istent soha sem lehet egy merev keretbe vagy koncepcióba zárni. Csakis hatása alapján lehet megismerni, a teremtményein keresztül.’

Pontosan ugyanez volt az ősi indiai bölcsek (a rishik és acharyák) problémája: hogyan lehet az ’Isten megtapasztalásáról’, mint önvalóról (Self-ről) beszélni? A személyes képzet nélkül, mint Purusha (‘kozmikus létezés’ vagy ‘kozmikus tudatosság’), mint abszolút, mint egyetemes realitás, mint egyedül-lét, mint Ishwara, amely minden teremtményben (téged is beleértve!) megtestesül, vagy egyszerűen csak, mint AZ.

Az Abszolút Istenség létezése soha sem kérdés, hanem a probléma az, hogy sem gondolat, sem szó nem tudja megragadni! Láthatjuk, hogyan fejezi ki önmagát felhőként, tűzként, emberként, nagyszerű jógiként, szobor formájában, hegyként vagy egyszerű százszorszépként, vagy, hogy mások inkább úgy látják (őt) mint AZT az anyai szeretetben; ami által úgy kapcsolódnak Ahhoz, mint anyához.

• egyeseket a játékosság és ártatlanság tölt el örörömmel, így ők a gyermek Krisnában találják meg AZt;

• egyeseket az állandó pusztulás múlékony természete tölt el örörömmel, ők valószínüleg Shivához vonzódnak.

• mások irányító és védelmet nyújtó tekintélyt keresnek, ők Istenben, az Atyában találják meg (azt).

• megint mások a tibeti dhyani buddhák szervezett átalakulásában, stb. stb.

Mint egy hologramban, minden forma tartalmazza az egészet. Erre Krishna is rámutat a Bhagavad Gítában, amikor a kocsi hajtó megmutatja Arjunában a kozmikus formáját vagy, ahogy Krisztus mondja: ’Én és az Apa egyek vagyunk.’ Az isteni tudatosságot nem határolja semmilyen forma! Még a mi ISTEN fogalmunk, elképzelésünk sem!

A jóga a magasabb mindenséggel – akárhogyan is hívjuk – való egyesülés, melyet a tudatosság rétegei hatnak át! Így a Jóga elképzelhetetlen ’Isten’ nélkül, de nem az általunk szükségszerűen valamilyen formába préselt Istenről, vallásról, vagy filozófiáról van itt szó, hanem az örök szabadság Istenéről. Felismerjük Istent vagy felismerjük valódi lényegünket, nincs különbség a kettő közt!

Szüksége van a jógának Istenre? Igen és nem!

A jóga annak a módja, hogyan tudunk visszatalálni saját isteni lényegünkhöz, amit hívhatunk Istennek, AZ-nak, abszolút egységnek, Krisztusnak, Atyának, Krishnának, Shívának vagy Yoknak (Afrikában)…! Az AZ-zal való egyesülés a jóga! ’A’ (értsd: AZ) nélkül nincs jóga. Olyan ez, amikor a járást tanulod, mozogsz. Nem tudsz járni mozgás nélkül!

Tehát a jóga az út és a cél Isten megismeréséhez!