Helyes Cselekedet?

Szvámi Ráma szerint a helyes cselekedet „az, amikor szabadon és szeretettel cselekszel!” Ha ugyanis szeretet nélkül cselekszel, akkor saját magadnak ártasz, és karmát hozol létre; ez korlátokat szab, korlátozza a szabadságot.

Van itt egy másik nézőpont is: a helyes cselekedet az, ami segít a spirituális utad kibontakoztatásában; segít a fejlődésben, vagy mondhatjuk így is: segít eltörölni azokat a korlátozó karmákat, melyek elveszik a szabadságunkat és függőséget hoznak létre.

Gondoljunk a preyára és shreyára ; azért teszünk meg bizonyos dolgokat, mert azok kellemesek számunkra vagy kielégítik vágyainkat (ti: preya – a fordító), vagy úgy cselekszünk, ahogy az helyes (ti: shreya – a fordító)? A Bhagavad Gítában az áll, hogy a szattvikus, jótékony, békés cselekedet (először) lehet olyan, mint a méreg, nehéz lenyelni – mert fegyelmet, önfegyelmet igényel -, vagy éppen áldozat megtenni, de az eredménye, a gyümölcse béke és szeretet, tehát megéri. (Preya és Shreya: A Katha Upanishádban és a Védantában szereplő fogalmak. Preya, azaz kellemes, Shreya, azaz helyes, jótékony. A spirituális út egyik célja, hogy a Preyakról fokozatosan elmozduljunk a Shreyak irányába.  – A fordító megjegyzése)

Szvámi Véda nemrég az imádságról beszélt; az imádságról, ami nem a szavakról szól, hanem ’csupán’ a szeretet / fény fókuszált energiája a felé, akiért imádkozunk. Számomra ezekben a gondolatokban van valami közös: a tudatossággal, fókuszáltsággal és jó szándékkal végzett cselekedet; vagyis a szeretet! Cselekedet, és nem reagálás, reakció! Legtöbbször reagálunk; mindenféle dologra, szóra, jelenetre, tapasztalatra; a reakciónak nincs érzelmi gyökere. Cselekednünk kell; a beteljesületlen szükségletek és vágyak motiválnak minket. Az inger választ vár és, mint ahogy Pavlov kutyája, reagálunk a múltbéli kondicionáltságokból, tanulásunkból, tapasztalásainkból. Ezzel ellentétben a céltudatos cselekedet a tudatosságban gyökeredzik; itt és most – fókuszáltan, iránnyal – mások javára irányítódik az energia. Innen ered a fenti kérdés megválaszolása; mi az a cselekedet, ami mások javára válik…az, amit szeretettel és szabadon teszel; az ilyen cselekedet természeténél fogva számunkra is előnyös…

A helyes cselekedet, jó szándékú cselekedet két összetevőből áll: adás…amit kedvességgel, szeretettel teszel, amit Szvámi Véda gyakran úgy fejez ki, hogy ’finom beszéd’. Amikor saját magunk javára cselekszünk, akkor önzően viselkedünk, idegesek és feszültek leszünk…aminek hatására a beszédünk keménnyé és ’csípőssé’ válik.

Elmélkedjünk még egy kicsit: ha egyszer megértjük, és a ’mindenki jóságáért’ cselekszünk, akkor természetesen ebbe saját magunk is beletartozunk. Saját magunkkal szemben is kedvesnek és könyörületesnek kell lennünk, de nem így: ’Én akarom’. Sokkal inkább azzal a meggyőződéssel, hogy mindannyian az egység részei vagyunk, egy nagyobb kontextusé. Ennek hatására egyszerűen elfelejtünk úgy gondolkodni, hogy egyedi, különálló lények vagyunk. Rájövünk, hogy a létezés minden formájába beágyazódott szolgák vagyunk, akik azt teszik, ami Mindenkinek jó – mert mindannyian Egyek vagyunk! Egy család, egy nemzet, egy föld, egy emberiség! Az enyém-tiéd kisajátító jellege megszűnik, és létrejön a nyitottság, a szeretet határok nélküli megosztása! Ilyen a helyes cselekedet természete; nem hagy helyet a különállóságnak! Azt is megmutatja, hogy a helyes, előnyös cselekedet hozzájárul a harmonikus és békés élethez.

Univerzális út ez, és nem csak a saját kis korlátozott, kondicionált lényünket szolgálja. Minden cselekedetben te / mi annak tudatosságát hordozod, hogy egy nagyobb jót szolgálsz; az ilyen cselekedet nem csak a kis ’én’-t, hanem mindenkit felemel, előrevisz a spirituális ösvényen. Úgy is mondhatnánk, hogy nincsenek mások…mivelhogy minden létezőt magába foglalunk! Ezért a helyes cselekedet szeretetet és tiszteletet hoz minden létezőnek!

A helyes cselekedet gyakorlása spirituális ösvénnyé válik, egy ösvénnyé…a nem ártás ösvényévé, a Jóga ösvényévé!

Mai világunkban olyan sok félelem van; félelem a szennyezett levegőtől, ételtől; az úton való átkeléstől, a terrorizmustól, az erőszaktól, attól való félelem, hogy az emberi lények hogyan viselkednek egymással. Viszont mindannyian, bárhol is legyünk, gyönyörű világot szeretnénk teremteni, ahol békében és szépségben élünk! A világ nagy tanítói (köztük Szvámi Ráma is) azt mondják: ez a kötelességünk! Hogy az életben a kötelességünket végrehajtsuk, ahhoz az kell, hogy hatékonyan, ügyesen, tudatosan és szeretettel cselekedjünk; hogy az elménkben, testünkben szabadság és szeretet legyen, és ezen keresztül szóljunk minden létezőhöz – ez a helyes cselekedet!

Ehhez türelem, könyörületesség és a lélek nagylelkűsége szükségeltetik. Ezeket a minőségeket kell kifejleszteni magunkban! Olyan sokszor beleesünk a megszokott cselekvéseink csapdájába, nem látunk túl rajtuk! Gyakran legelőször saját magunk javára szeretnénk fordítani a dolgokat! Az üzleti életben gyakran elhangzik: Mi jár nekem ebből? És igen, a legtöbb ember így gondolkodik… nagyon gyakran mi magunk is! Nézzük csak meg… Hogyan vezethet ez helyes cselekedethez? Valószínűleg sikeres anyagi cselekedet lesz belőle; de hogyan vezethet el a fent tárgyalt helyes cselekedethez? Ha akarom, ha elveszem…ez az adásnak és megosztásnak épp az ellenkezője; Ha elveszem…ki fog akkor adni a többieknek???

Kivéve…és itt jön a meglepetés: Mi a hasznom nekem ebben? Attól függ milyen szinten: ha a helyes cselekedet az a cselekedet, ami a spirituális utadat segíti, akkor ez a banálisan hangzó kérdés hatalmas mélységeket fed fel! Cselekedj a szerint, ami hasznodra válik…ami segít neked és másoknak is a spirituális úton való haladásban!

Szem előtt kell tartani a helyes cselekedet gyakorlásánál: a saját magunk ás mások számára keletkező előnyöket, hiszen Egyek vagyunk! Ennél is jobb, ha felfedezzük, hogy nincsenek mások, csak EGY emberiség van! Egy Föld!

A spirituális közösségekben ennek a fajta életmódnak és cselekvésnek gyakorlása sokkal könnyebb; azért töltünk időt az ilyen közösségekben, hogy megérezzük, hogy az egymásnak adásnak értéke van, és hogy ezáltal tetteinkre még tudatosabbakká legyünk. A tudatosság a legapróbb mindennapos dolgainkban jelen van…hogy például milyen ételt adok a családomnak (teljes értékű vagy teli van kemikáliákkal, hormonokkal, stb.)…és a nagyobb dolgokat is áthatja, mint például, hogy hogyan és milyen energiát használok a Föld megóvása érdekében (takarékoskodom az elektromossággal, és lekapcsolom a villanyt, amikor arra már nincs szükségem, vagy csak a saját érdekemet veszem figyelembe…)

A helyes szándékunk és cselekedetünk az egész képet megváltoztatja, az egész ’EGY’ világot megváltoztatja. Ha elhatározzuk, hogy egészséges bio élelmiszereket vásárolunk akkor a termelőknek és a kereskedőknek is meg kell változni, és a tonna számra előállított egészségtelen és mérgező ételek helyett tiszta és egészséges alternatívákat fognak nekünk kínálni. Az erő a miénk. Kereslet és kínálat egymással karöltve jár!

Ha hatalmas benzin nyelő autókat szeretnénk vezetni a tömegközlekedés helyett, akkor az olajpiacot támogatjuk és ezáltal a Közel-Kelet kultúráját romboljuk. Nem helyes, hogy az olaj instabil helyzetét ráfogják ezekre az országokra! Mi vagyunk azok, akik saját mohóságunkkal teremtjük meg az instabilitást! A rossz tettekkel és vágyakkal! Rajtunk múlik… ha a mindennapok során helyesen cselekszünk, akkor másokra is hatással leszünk; nem történhet ez másképp ebben a világban, ahol minden mindennel összefügg és kapcsolatban van.

Dainin Katagiri, a japán Zen szerzetes írja: „a világba születésünk legfőbb célja, hogy emberekkel éljünk, hiszen nem tudunk egyedül létezni. Nem tudunk csak jelen lenni másokkal; napról napra meg kell tanulnunk békében, harmóniában együtt élni.”

Természetesen ez a módja annak is, ahogy tanulunk, és ahogy a karmikus kötelékeinktől megszabadulunk. Ehhez a helyes cselekedet tudatosságára van szükségünk, ahogy a barátainkhoz, gyermekeinkhez, szomszédainkhoz, tanítványainkhoz, alkalmazottainkhoz beszélünk. Áthatja a szeretet és tisztelet a hangunkat? Döntéseink és tetteink szeretetből és tiszteletből táplálkoznak?

Korábban azt mondtuk, hogy a helyes fókusz a helyes cselekedet fontos összetevője. Erre valahogyan sokkal kevésbé gondolunk, mint magára a jó tettre, pedig meglehetősen fontos gyakorlat ez. A helyes fókusz azt jelenti, amit teljes integrációval végzünk! Engedd, hogy az elméd, gondolataid, beszéded, cselekedeted egy helyről, a szeretetből fakadjanak. A szándékban, gondolatban vagy cselekedetben nincs szétszakadás, nincs megosztás. Például: „Azt gondolom, hogy…de mindegy, nem engedem szabadjára ezt…meg kell magam védeni… jobb, ha mást mondok vagy teszek, mint amit gondolok, máskülönben az emberek nem fognak kedvelni. Mindig be tudok bújni a nevem / szerepem / személyiségem / vagy valamilyen divat, meggyőződés, vagy éppen az erő mögé, stb. A többiek olyan mások! stb.”

Ha teljes integrációval cselekszünk, akkor szavainknak és tetteinknek hatalmas ereje van. Ez ismét csak egy olyan dolog, amit a nagy bölcsektől számtalanszor hallottunk már. Az egész nem is annyira furcsa; de hogyan valósítsuk akkor meg? Itt egy egyszerű példa: Tegnap Minneapolisban egy hídon sétáltam; ott volt egy anyuka a 3 hónapos csecsemőjével az ölében. Rámosolyogtam a gyermekre, aki visszamosolygott; majd leutánoztam az arckifejezését, és gagyarásztam neki, amire a kicsi ismét boldogan visszamosolygott…és így tovább. Egy hétköznapi, természetes találkozás.

Mindenből tanulhatunk, ha a tudatosságunkat kiműveltük. Mit csináltam, amikor eldobtam a gőgös felnőtt énemet, és egy 3 hónapossal azonosultam; kommunikáltunk… egy olyan kommunikációt folytattunk, melyben az anyuka és a baba egyaránt biztonságban, elfogadva és szeretve érezte magát… és a gyermek reagált azzal, hogy visszamosolygott; és az anyuka éppúgy, hiszen jó szándékúan, kedvesen mosolygott, és ezzel kívánt nekem minden jót, miután pár pillanat után elváltunk.

Egy szeretet kapcsolat jött létre azáltal, hogy eldobtam az ÉN-ségemet és a baba világával váltam eggyé – természetesen nem elveszítve a teljes szituációról való tudásomat. Megérezni egy személyt, létezőt, akivel interakcióba kerülsz, akivel közös identitást alakítotok ki… kapcsolatban vagytok… Ez a spirituális gyakorlat…! Micsoda? Babákkal beszélni spirituális gyakorlat? Nem, nem beszélni… hanem elengedni a különállóságot, az ÉN-séget és teljes fókuszáltsággal belépni valakinek a világába, szintjébe, fájdalmaiba, szenvedéseibe, örömeibe és ebből a megosztott térből kommunikálni!

Ne érts félre kérlek! Nem azt mondom, hogy ha valaki szenved, akkor vele kell sírnod…hiszen az csak egy érzelmi reakció lenne. Még csak nem is részvét; nem – de belépni oda, ahol annak az embernek a szenvedései vannak; megosztani annak tudatosságát, hogy az életében milyen nehéz helyzet van jelen – és a közös helyről – helyesen, a helyzetnek megfelelően cselekedni. Megosztod azt a helyet, de ez nem korlátozódik csak arra a helyre – tehát a látómeződ valójában sokkal szélesebb. Ez azt jelenti, hogy látod, hogy mit kell tenni itt és most – „hogy bevállalod a mosogatást!”

Legyünk hát tiszták, szeretőek, segítőkészek és integráltak a kapcsolatainkban; dobjuk el ego-korlátainkat, elkülönültség érzésünket és lépjünk be ebbe a közös térbe, de tartsuk meg a nagyobb látóteret is. (ha egy babával lépsz kapcsolatba, attól még Te magad nem válsz gyermekké.)

A másokkal – legyen ez emberi lény, állat, vagy éppen egy virág – való kapcsolat roppantul fontos, és csak akkor valósulhat meg, ha felismerjük, hogy az ’ÉN’-t ki kell nyitni, szélesíteni, mindaddig, míg az egész ’ÉN’ univerzumot magában nem foglalja…azaz a különbözőség megszűnéséig. Ezen belül pedig ott van a megosztott tér, a megosztott identitás!

Ahol nincs különbözőség, ott nincs félelem. A helyes motivációjú tettet a szeretet követi. Ez a fajta helyes cselekedet nem működik a kis ’ÉN’ elszigetelésével. Csakis a hatalmas Én-ség létezésének tudatosságával működik – Benne foglaltság és nem kizárólagosság!

Eggyé kell válnunk az élettel! Eggyé az élet táncával; teljes tudatossággal és ugyanennyire teljes elmélyedéssel kell élnünk… Gondolj csak egy táncosra! Igen, van mozdulat…de a mozdulat csak akkor érződik valódinak és gyönyörűnek, ha a táncos, a személy eltűnik a táncból, feloldódik benne…és csak a tánc marad. Teljes fókuszáltsággal, elmélyüléssel, integrációval, szeretettel.

Ahogy fent idézve Szvámi Ráma is felszólít: hatékonyan, ügyesen, szabadon, szeretettel és boldogan… Nincs hely az elkülönült kis ’ÉN’-eknek, és aggodalmaiknak, szenvedésüknek; csakis a helyes cselekedetnek, csakis a Szeretetnek!

Meditációban is ezt gyakoroljuk: ülni és belépni a csendes térbe, ahol csak a létezés van, csak a nyugalom! Nincs elkülönülés!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák!