![Nitya_1StKosha10[1]](https://pest.aumjoga.hu/wp-content/uploads/2012/11/Nitya_1StKosha101.jpg)
Jól rá tud minket szedni az Univerzum! Azt hisszük, hogy minden rendben van, hogy átlátunk a trükkjein, és akkor az élet ismét előáll valamivel, ami bizony tanító értékű. Az elmúlt két évben megtanította nekem, hogy minden egy szempillantás alatt megváltozhat. Nagyapám meghalt, miután amputálták a lábát; édesapámnál rákot diagnosztizáltak, és én végigkövettem betegsége és későbbi halála hullámvölgyeit-hegyeit.
A jóga mindez alatt végig velem volt. A legjobb dolog a jógában, hogy mindig velünk van; nem korlátozódik a jógaszőnyegen töltött időre. Sőt, az, ahogy a matracon megbirkózunk egy nehéz pozícióval, úgy ezt a tudást a matracon kívülre is magunkkal tudjuk vinni. Ez persze nem könnyű feladat.
Itt van 5 szempont, amit a matracon tanultam, és megpróbálom őket integrálni az életem olyan helyzeteiben, amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt elterveztem.
1. Lélegzet. Amikor valami nehéz, amikor a saját határainkon lépdelünk, akkor visszatartjuk a légzést. Tudom, én is így teszem. Persze azért fuldokolni sosem kezdtem, de azért időnként kihagytam pár légzést, és ennek hatására a szívverésem is megváltozott. Jógaórán mindig emlékeztetnek minket, hogy lélegezzünk…Lélegezz bele a pózba. Aztán kiterjesztettem ezt a leckét, és folyamatosan emlékeztetem magam, hogy figyeljem a légzést. Eltartott egy ideig, mire megértettem, hogy ha kimarad a légzés, visszatartom, akkor csak fokozom a szorongásomat. De onnantól kezdve, hogy ezt megértettem, tudatosabban, alaposabban lélegzem. Kilélegzem és engedem a légzést magától áramolni.
2. Elengedés. Amikor már eleve feszültség van, akkor nincs értelme még tovább feszíteni. Mindig meg kell találni a komfort érzetét a nehézségeken belül is. Időnként ez a kényelem érzet akkor jön, amikor egyet visszalépünk. Ha egy pozícióban fáj a térdem, akkor mi lenne, ha alátámasztanám? Ugyanez történik az életben is. Nem vagyok védett a feszültségektől; időnként a feszültség az, ami segít az előrehaladásban. A csoda akkor történik, amikor megértjük mikor kell megállni, mikor kell tovább haladni. Jómagam még dolgozom ezen…
3. Megosztás. Kula vagy közösség. Ez az a hely, amit a megnyílás színteréül választunk. Gyakran sokat segítünk egymásnak a jógaórákon; bátorítjuk a társakat, és időnként szó szerint segítünk nekik, a páros gyakorlatokban például. Nincs arra szükség, hogy egyedül haladjunk át az életen, és mindent megtartsunk magunknak. Mindenkinek meg kell tanulni elfogadni mások segítségét, hogy könnyítsünk a terheken. Amikor a barátaimnak édesapámról beszéltem, gyakran elsírtam magam. Ez jól esett, hiszen elengedhettem a fájdalmat és a szenvedést. Egyszer még jógaórán is sírtam. az volt életem egyik legjobb órája.
4.Elfogadás. Néhány dolog csak megtörténik. Vannak napok, amikor nehezebb elérni és megfogni a lábujjunkat. Elfogadni, hogy ez van, és együtt lenni ezzel a ténnyel. Tanulni belőle. Egyedül a (re)akcióinkat vagyunk képesek kontrollálni. Az, hogy saját életünket irányítani tudjuk, puszta illúzió. Nem azt mondom, hogy bármi is jön, azt el kell fogadni, és beletespedni ebbe az állapotba. Hiszem, hogy az egyik legfontosabb dolog, amit el kell fogadnunk, hogy elég jók vagyunk. Mindazt, amit szeretnénk tenni, azt meg is érdemeljük.
5. Élet. Mindig az élet az elsődleges. Ha valami, amit teszek nem ad semmit hozzá az életemhez, akkor miért teszem? Nem kellene inkább olyan dolgokat tennem, melyek jelentőségteljesek számomra? Éljük azt az életet, amit legjobban szeretnénk, a saját életünket és ne másokét, ezzel tiszteljük meg magát az életet. Hogyan? Próbálom élvezni azt, amit teszek, élvezni a gyakorlásomat, minden pozícióját, mintha életemben csak egyszer végezném azt a tartást. És ha nem vagyok jelen, akkor csak elmegy mellettem. Jómagam még ezen is dolgozom… és megpróbálom minden így élni az életet.