
Nagy Eszter
Képzettsége: hatha jóga instruktor, pszichológus (kognitív specializáció)
Óratípusa: Hatha jóga
17 évesen kezdtem el jógázni, amikor is az iskolaorvos azt mondta, hogy az egészen komoly gerincferdülésemmel a gyógytorna mellett csak szimmetrikus mozgásformákat végezhetek. Ezért kezdtem, de nem ezért maradtam. 😀
A hely, ahová először beléptem jógázni, 5 évig az életem része volt többek között az inspiráló oktatónak és a közösségnek hála. Hihetetlen, mennyi fizikai és mentális nehézségen segített át, hogy heti többször elmélyülhettem az irányított gyakorlásban a felnőtté válás évei során. Azóta sok helyen dolgoztam, sok mindent próbáltam, de a jóga mindvégig része maradt az életemnek, és egyre jobban megszerettem, rácsodálkoztam a hatásaira, szépségére, erejére.
Amikor az egyetem mellett elvégeztem a jógaoktatói képzést, még meg sem fordult a fejemben, hogy tényleg oktatni fogok, csak szerettem volna többet megtudni a jóga útjáról. Az elmúlt két évben azonban valahogy mégis minden oldalról idesodródtam. Egyrészről önkéntesen oktattam bárkit, akit érdekelt a gyakorlás; másrészről a pszichológia mesterszakon a jógagyakorlás és a testi tudatosság (interocepció) kapcsolatát és ezek jótékony hatásait kutattam másfél évig, majd a diplomamunkám is ebből a témából készült.
Az oktatás során végig az inspirál, hogy a gyakorlók számára a legkellemesebb, áthatóbb, fizikailag preventív és megfelelő mennyiségű kihívást állító, mentálisan felszabadító gyakorlást tegyem lehetővé egy biztonságos és barátságos közegben. Mindig azokért a boldog, nyugodt tekintetekért dolgozom, amiket az óra végén szoktam látni. Persze szeretném, ha a gyakorlóim megtapasztalnák a jóga csodás hatásait a fizikumra (csakúgy mint én a tünetmentes gerincferdülésemmel ☺), de ezen felül stresszoldó, idegrendszert támogató hatásait is, végül pedig akár azt a fajta elfogadást, örömöt és felszabadulást, amit a rendszeres meditatív elmeállapotok és a jógafilozófia tesznek lehetővé.
Egyelőre a pályám elején vagyok, de nagyon szeretek tanulni – fel sem tudnám sorolni, hogy milyen sok továbbképzést szeretnék elvégezni azért, hogy a lehető leghozzáértőbb mozgásos instruktor és mentális segítő lehessek, hihetetlenül motivált vagyok erre. Addig is igény szerint a következő óratípusokat szoktam tartani:
-
dinamikus hatha jóga: tradícionális hatha napüdvözletekkel tűzdelt, pulzust emelő, core és hátizomzatot erősítő, tartást javító gyakorlás, a végén vezetett progresszív relaxációval és/vagy meditációval, légzésgyakorlatokkal
-
stresszoldó, lassan áramló hatha jóga: hosszabb ászana kitartásokkal, jóga nidra helyzetekkel, önmasszázzsal, légzőgyakorlatokkal, meditációval és/vagy hosszabb relaxációval kísért gyakorlás
Nagy Eszti órái: