Barion Pixel
Ládonyi Bori

Ládonyi Bori

Képzettsége:  Hatha, Vinyasa flow és Gyerekjóga oktató, bodyART és deepWORK oktató, fúziós hastánc tanár

Óratípusai: Hatha és Flow jóga

A mozgásban szenvedélyesen keresem a harmóniát, a szépet és tanítás során ezt közvetítem. A hagyományos tornaórák nem hoztak sok örömöt, de még fizikumot sem… versengés, kudarc, kiesős fogó, unalom emlékeit hagyták bennem. Táncolni azonban mindig is imádtam! A testtel való szabad kifejezés, lüktetés magával ragadott. Ahogy mélyítettem ezt a fajta kapcsolatot magammal (táncteremben-színpadon-otthon), egyre jobban éreztem magam. A jóga felé is a táncon keresztül találtam el.

Az impozáns ászanák mögött, a fizikai felszínen túl a jóga számomra nagy tanítómester, ami rávezet a tudat, lélek és test összeköttetéseire. Bensőséges együttlét, figyelmes hallgatás, mely felvértez a mindennapokra. Hálával tartozom tanáraimnak, akik elindítottak ezen az úton.

Hiszem, hogy a belső világunkkal való kapcsolódás kitartó gyakorlással művészi szintre emelhető. Sokszor pedig a legegyszerűbb mozdulat is meghozza a gyógyulást és felismerést. Ezt kívánom megosztani óráimon.

Képzések:

– Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanítóképző kar – Tanító
– Szinergia Szakképző Iskola – Aerobik oktató
– Ashram Center – Gyermekjóga oktató
– International bodyART School – bodyART Basic; Structure; Myofascial and trigger points; deepWORK
– International Wellness Institute – személyi edző
– Purnam Nemzetközi Jógaoktató Akadémia – Hatha és Vinyasa flow jóga oktató

 

Ládonyi Bori órái a héten:

[events_list paging=1 limit=0 category=173 scope=this_week showperiod=daily]