Vörös Liza

Vörös Liza

Képzettsége:  Hatha jóga oktató

Óratípusa: Hatha jóga

Egyetemi éveim alatt találkoztam a jógával, pont akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Ezután szinte észrevétlenül belopakodott az életembe, szebbé és könnyebbé téve a mindennapokat. Eleinte nem gondoltam arra, hogy majd oktatni is fogom, pedig minden adott volt hozzá. Tanár szakos hallgatóként jártam az egyetemre és szerettem emberek között lenni, velük foglalkozni, valamit adni. Aztán amint tudatosult bennem,  hogy igazából ez a legjobb, amit tehetek, beiratkoztam egy oktató képzésre, ami újabb kapukat nyitott meg előttem, így lettem hatha jóga oktató.

 Bemutatkozás

Földrajz szakos tanárként elmondhatom magamról, hogy imádom a természetet az összes kincsével együtt, így a gyakorlásokkor szívesen használok ásványokat, vagy akár az aktuális Holdállás erejét. Nagyon tisztelem a növényeket, a bennük lévő tudást és bölcsességet, így óráimon találkozhatsz illóolajokkal is.

A célom az órával az, hogy lehetőséget nyújtsak Neked arra, hogy a kikapcsolódj a mindennapok rohanásából, hogy felfrissülj és megnyugodj. Ezen kívül szeretnék bátorságot és erőt adni arra, hogy merj kalandozni. Mert, bár lehet furcsán hangzik, számomra a jóga egy hatalmas kaland, ahol minden egyes gyakorlással új dolgokat tapasztalok, ez az én mozgató rugóm. Ha van kedved, tarts velem!

Szeretettel várlak!

 

 

 

Vörös Liza órái a héten: