gerinctorna

Kétféle gerinctorna foglalkozástból választhatsz nálunk, próbáld ki mindegyiket, hogy lásd, melyik illik jobban az igényeidhez.

DAO YIN KÍNAI GERINCTORNA

A Daoyin kétezer éves hagyományokra épülő kínai mozgás és légzésterápiás rendszer. Tulajdonképp gyűjtőnév – ide tartozik többek között a TaiJi és a QiGung is. A WuShuang DaoYin kifejezetten a gerinc problémáinak kezelésére összeválogatott gyakorlatokból áll, melyek mind a keleti – elsősorban energetikai -, mind a nyugati – anatómiai szemléletű – gyógyítás felfogásának megfelelően hatékonyan enyhítik a nyaki, háti és deréktáji panaszokat.

 

Kinek ajánlott?

  • A hát és derékfájás napjainkban sajnos népbetegségnek mondható. Ezért a DaoYin torna tulajdonképpen ajánlott
  • Mindenkinek megelőzésre, karbantartásra vagy állapota javítására
  • Rendszeres stressz és az ülő életmód hatására beállt, feszült izmok fellazítására és harmonikus tonizálására, illetve szinte mindenfajta gerincdeformitásra.
  • A leglátványosabb eredmények a még mozgásképes porckorongsérves betegek kezelésében mutatkoznak, akik állapota rendszeres tornával gyakran tartósan tünetmentessé tehető, így a műtét is elkerülhető. Fokozatosan megszűnik a lábzsibbadás, enyhül a fájdalom és javul a beteg életminősége. Enyhébb esetekben – protrúzió – szinte teljesen biztos a fájdalommentesség elérése.
  • Kitartó munkával teljesen kijavítható az enyhébb és közepesen súlyos gerincferdülés.
  • minden olyan esetben, ahol a gerinc anatómiai görbületei torzultak, vagy fokozott izomfeszülés áll fenn.

Lassítja a Scheuermann-kór kialakulását, így enyhíti annak végső súlyossági fokát. Már kialakult Scheuerman kór esetén a gerinc karbantartásával csökkenti a terhelés módosulása miatt később kialakuló panaszok megjelenésének kockázatát.

Milyen gyakorlatokból áll – hogyan hat?

A Daoyin egy harmonikus, lassú mozgásokból álló, szabályos légzésmintával végzett mozgásforma,  zenei aláfestéssel, haladó szinten gyakran a zene ritmusában végrehajtva. A gyakorlatok a tanulás során az egyszerűbbektől a fejlettebb mozgáskoordinációt igénylőkig fokozatosan vannak felépítve. Egy-egy foglalkozás során a gerinc minden szakaszát szisztematikusan átmozgatjuk.

Az egyes izomcsoportok nyújtásával és erősítésével a gerincet egyensúlyba hozzuk, a feszültségek oldásával a porckorongok terhelését csökkentjük. Az ízületek nagy terjedelmű és változó terhelésű mozgatásával javul a porcok tápanyagellátása. A helytelen tartástól kimozdult csigolyák kisízületei egyes mozdulatoknál gyakran maguktól visszatalálnak eredeti, egészséges pozíciójukba. Mindeközben mozgósítjuk és harmonizáljuk a szervezet teljes energiarendszerét, így a torna teljes testi-lelki felüdülést nyújt.

A foglalkozások egy-másfél óra időtartamúak, a tanuló egészségi állapotának és tudásszintjének megfelelő gyakorlatsorozatokkal. Bizonyos gyakorlatokat a tanuló könnyen, már néhány alkalom során el tud sajátítani, és azokat önállóan, mindennap végezheti, illetve ajánlott is végeznie.

A foglalkozáshoz semmilyen különleges felszerelésre nincs szükség, elegendő egy kényelmes, a hőmérsékletnek megfelelő tornaruha. Cipő nem szükséges.

Amennyiben komolyabb gerincproblémád van, kérlek, hozd el és mutasd meg leleteidet, hogy a gyakorlatokat egészségi állapotodnak megfelelően módosíthassuk.

A foglalkozást vezeti: Gerő Emese

PREVENTÍV GERINCTORNA SMR HENGERREL

Az emberek többségének – életkortól és nemtől függetlenül – a mindennapos terhelésből adódóan nyaki, deréktáji és háti fájdalmai jelentkezhetnek. Ezek a problémák megelőzhetők vagy kezelhetők gerinctorna segítségével.

A nyújtás és lazítás módszerével a gerinc tartó és mobilizáló funkciója helyreállítható illetve karbantartható.

  • Emellett szükséges az esetlegesen elgyengült háti és keresztcsonti részek rendszeres erősítése.
  • Ugyancsak fontos a hasizom erősítése, mivel a gerinc előlről történő megtámasztásában jelentős szerepe van

A lassú, légzéssel kombinált, kellemes zenére végzett gyakorlatok könnyen elsajátíthatók.  A kontrollált, tudatosan végzett mozgások növelik a foglalkozások hatékonyságát.

A szakszerű önmasszás (SMR henger) segít megelőzni az izom-és ízületi panaszok kialakulását és gyorsítja a rehabilitációt.

  • Csökkennek a krónikus gerinc-, ízületi és- izompanaszok.
  • Segít a narancsbőr elleni küzdelemben.

Az órák menete

  1. Bemelegítés SMR hengerrel
    Az eszköz használatával javul az adott terület vérellátása, rugalmasabbá válik az izompólya, ezáltal elkerülhetők a sérülések, továbbá növekszik az ízületek mozgástartománya.
  2. A foglalkozás fő részében változatos módon (kézisúlyzó, gumi expander, fitness labda) leghatékonyabb gyakorlatokkal erősítjük és nyújtjuk izmainkat.
  3. Levezetésként ismét használjuk az SMR hengert, mely segítségével lazítjuk és nyújtjuk az izmokat megelőzve az izomláz, a letapadások és a krónikus feszességek kialakulását.

A foglalkozást tartja: Borbély-Kontár Marianna

 

 

Gerinctorna órák