Barion Pixel
Gluscevic Hajnal

Gluscevic Hajnal

Iyengar Jóga oktató

 

Képzettsége: Okleveles Iyengar Jóga Oktató – Introductory II. , Okleveles Hatha Jóga Oktató

Óratípusai: Iyengar Jóga

1998-ban, életem egyik legnehezebb szakaszában kezdtem el jógázni. Azóta a JÓGA ott van a mindennapjaimban; nehéz helyzetekben, örömben, munkában, pihenésben. Mondhatnám azt, hogy függővé váltam. Amikor 2008-ban elvégeztem egy Hatha Jóga oktatóképzést, végleg tudatosult bennem, hogy a jóga maga az élet, törekvés az egyensúlyra, az elégedettségre és a nyugalomra.

A képzés keretén belül ismerkedtem meg B.K.S.Iyengar metódusával, amely azóta is újra és újra lenyűgöz s ugyanakkor folyamatos kihívást jelent számomra testi, lelki és szellemi szinten.

Az ászanák anatómiailag pontos végrehajtása, az egyvonalúság és a szekvenciákba való fűzése, az intenzív gyakorlással párosulva megérint, magával ragad és visszahat életem minden részére. A módszer iránti mérhetetlen csodálatom vitt arra, hogy jelentkezzek a 3 éves oktató képzésre, ahol folyamatosan tanulhatok nagyszerű tanáraimtól, Kevin Gardinertől és Répássy Erikától, valamint a képzésben résztvevő társaimtól.

A Magyar Iyengar Jóga Szövetség oktatásának keretén belül olyan neves Senior tanárok workshop-ján vehettem részt mint például James Murphy, Manouso Manos vagy Rita Keller. Ez év júniusában egy hónapot töltöttem a pune-i Ramamani Iyengar Memorial Yoga Intézetben, ahova visszatérni szándékozom.

2014-ben sikeresen letettem az Iyengar Jóga Introductory II. szintű vizsgát, ezzel Iyengar Jóga Oktatói Oklevelet szereztem.

Hálás szívvel gondolok azokra a tanítókra, akikkel találkoztam utam során: Kádár Zoli, Papp József, Mezősi Anna, Trapp Laci… megannyi útbaigazítást és inspirációt kaptam tőlük.

Az átvett ismereteket szeretném úgy átadni a tanítványaimnak, hogy a JÓGA számukra is maga az élet legyen!

 

 

Gluscevic Hajnal órái a héten:

[events_list paging=1 limit=0 category=75 scope=this_week showperiod=daily]