Báthory Kinga

Báthory Kinga

Képzettsége: Hatha jóga oktató, Gerincterápiás jóga oktató

Óratípusai: Gerincjóga

2009-ben találkoztam először a jógával, korábban nem mozogtam aktívan, de ekkor éreztem, hogy valamit muszáj változtatnom. Vettem egy jóga DVD-t, és egy éven keresztül minden nap megcsináltam (volt, hogy kétszer is) a gyakorlatsort. Kicsit bele is fásultam a monotonitásába, ezért egy időre abbahagytam. Akkor kezdtem el újra gyakorolni, amikor Budapestre költöztem, és a vezetett órákon, amikre rendszeresen járni kezdtem, szembesültem azzal, hogy mennyire sok hibától, sérüléstől, fájdalomtól meg tudom kímélni magam, ha oktató segíti a gyakorlásomat. Azóta töretlen a szerelem, 2015 óta érlelődött bennem, hogy szeretnék a jógával foglalkozni oktatóként is, míg végül 2016-ban elvégeztem az első tanfolyamot, az alap hatha oktatói képzést. Azóta gerincterápiás oktatói képzéssel bővítettem az ismereteimet, illetve rengeteg gyakorlással, és azóta is tanulok, tanulok, tanulok…

Az óráimon szeretnék segítséget nyújtani a hozzám ellátogató gyakorlóknak, hogy az óra alatt ki tudjanak egy kis időre szakadni a hétköznapi gondjaik közül, és csak magukkal törődjenek, feltöltődjenek, hiszen mindennek az egészséges, energikus, harmonikus test és szellem az alapja.

A gerinc a test minden részével kapcsolatban van, testünk energetikájában is központi szerepet játszik. A gerincjóga segít megerősíteni a gerinc menti izomzatot, a törzsizmokat, és hihetetlen változásokat képes előidézni az ember testi egészségében, ezáltal pedig a hangulatában, személyiségében, világlátásában, tudatában.

Várlak szeretettel az óráimon, hogy te is megtapasztald ez a csodálatos változást, amit a jóga segít elindítani a testedben és az életedben egyaránt.

Vélemények

“Különösen szeretem Kinga Yin óráit. Teljes ellazulásban és mégis rengeteg kihívásban lehet részünk ezeken az órákon. Nagyon jól összeállított gyakorlatsorozatok jellemzőek. Alig várom, hogy holnap is részem legyen ebben a tökéletes összhangban!”

Panka

5 csillagból 6-ot adnék:)
Nagyon szeretem, ahogy felépíti az óráit Kinga, sosem lehet unatkozni, minden póznál elmondja, hogy mik a lehetőségek arra, ha valaki még tovább akarja feszegetni a határait. Mindenkire odafigyel, és mindenben segít.
Aki csak teheti, nézzen el bármelyik órájára, tutira nem fogja megbánni!:)”

Csaba

“Letisztultság, tiszta energiák, béke és nyugalom jellemzi Kinga minden óráját.  

Kati

” Milyen is Kinga órája? Nekem a legfontosabb azt hiszem a partnerség, a kölcsönös tisztelet, a lelkes jógázóra figyelés, de mindezt precíz tudással és lágysággal. Szeretem az óra elején és végén a hangolódást. Valahogy léleksimogató, bensőséges.”

Anett

 

 Báthory Kinga órái a héten:

<< Előző hétKövetkező hét >>2018. november 19. hétfő -- 2018. november 25. vasárnap
<< Előző hétKövetkező hét >>2018. november 19. hétfő -- 2018. november 25. vasárnap