Sárig Hajnalka

Sárig Hajnalka

Iyengar Jóga oktató

iyengar_logo

Képzettsége: Okleveles Iyengar Jóga Oktató – Junior Intermediate level II

Óratípusai: Iyengar Jóga

Mozgás, aktivitás, egészség, harmónia, belső egyensúly, mosoly, emberek – mindig is fontos részei voltak az életemnek. Ritkán adatik meg, hogy az ember munkája és hobbija egybe esik. Nekem szerencsére igen, azt csinálhatom amit legjobban szeretek.

2000-ben ismerkedtem meg először a jógával. Felemelő élmény megtapasztalni a test üzeneteit, érzeteit, áramlásait, fájdalmait, figyelni tudatosan minden kis mozzanatra és általa megtanulni kezelni a lélek szenvedését, az elme hullámzását, az élethez való hozzáállásunkat megváltoztatni. Egyszerüen fantasztikus! Életem mindennapi részévé vált a jóga. Nemcsak anatómiai, fiziológiai hatását szeretném kiemelni, hanem a tudatra gyakorolt mély hatásait is.

2003-ban találkoztam először az Iyengar jógával. Magával ragdott a módszer precizítása és az egész rendszer felépítése. Az első gyakorlásnál éreztem, hogy ez az, amit kerestem és amit szeretnék gyakorolni, majd átadni a tudásomat a tanítványaimnak.A segédeszközök használata lehetővé teszi, hogy minden ember teljesen individuálisan tudjon gyakorolni, a saját lehetőségeit illetve nehézségeit figyelembe véve.

“A jóga szilárdságot ad a testnek, világosságot az értelemnek és tisztaságot a szívnek. A jóga által megjelenik a nyugalom.” (BKS Iyengar)

Mottó: Hozz világosságot és a rossz egy szempillantás alatt eltünik. Építsd fel jellemedet és nyílvánítsd ki igaz, sugárzó, fénylő, örök-tiszta természeted és ébreszd fel ezt mindenkiben, akivel csak találkozol. (Vivekánanda)

Végzettségei:

2012-2015 Iyengar yoga Intermediate Junior II
2009-2012 Iyengar yoga Intermediate Junior I
2006-2009 Iyengar yoga Introductory level 2

2004-2005 Birthlight kismama-jóga, babás jóga oktatói
2006 május IFAA Spinracing oktatói
2004 IWI Wellness Tanácsadó
2004 IWI Wellness Manager
2003 IWI Jóga oktatói
2000 IWI Személyi edzői
1998-2000 TFTI aerobic edző, testépítés és fitness edző

 

 Sárig Hajnalka órái a héten:

Nincs megjeleníthető esemény