Barion Pixel

Pár hónappal ezelőtt meghívtak minket a Krisna Tudatú Hívők a Lélek Palotájába, hogy tartsunk harcművészeti bemutatót. Már a színpad mellett voltunk átöltözve és készülődtünk a fellépésre, amikor egy anyuka, aki a kisfiával álldogált az első sorban rám nézett és megkérdezte, hogy mi itt verekedni fogunk-e? Megnyugtattam, hogy szó sincs verekedésről, az Aikido nem ilyen, úgyhogy nem kell izgulni. Mikor eljött az idő, felmentünk az emelvényre, kipakoltuk a tatamikat és megkezdtük az előadást. A bemutató azon pontján, amikor konkrét Aikido technikákat mutattunk be, fél füllel hallottam a lelkes édesanyát, ahogy a fia számára interpretálja az eseményeket: „Látod, most az következik, hogy a bácsi elveri a nénit!” – ezek voltunk én és a feleségem. Majd nem sokkal ezután: „Azért a nénit sem kell félteni. Most Ő veri el a bácsit!”

Feleségemmel

Megmosolyogtató történet, ugyanakkor gyakran találkozom ilyen és ehhez hasonló sztereotípiákkal. Az általános közfelfogás szerint a harcművészetet gyakorlók amolyan izmos, agresszív férfiak, akik úsznak az izzadságban, miközben egymást ordítva püfölik. Sajnos ezen az sem segített, hogy kedvenc ZS filmes szuperhősünk, Steven Seagal is az erőszak oldaláról fogta meg az Aikido mibenlétét, vagyis: hatékonyságot prezentálva nyomódtak orrok fölfelé a szürkeállományba, csuklók és ujjak törtek ketté, mint száraz gallyak, vagy éppen súlyos férfi testek repültek át tollpiheként a bárpulton. Mindezt persze rendkívül elegánsan, mert egy Aikido gyakorlónak azért van stílusa, még akkor is, ha a ’90-es években alkotott.

A jógáról viszont legtöbbünknek ezek a szavak jutnak eszünkbe: harmónia, egység, egészség, béke, tudatosság, stabilitás – hosszan lehetne sorolni a pozitív példákat, a jóga áldásos hatásait. Mit keres tehát egy olyan mozgásforma, ami a harcot célozza meg, egy olyan helyen, ahol pedig a békét és a harmóniát keresik?

 

Az Aikido-t, ha szédszedjük, az alábbi gyökszavakat találjuk:

  • Ai – ami azt jelenti: egyesíteni, összehozni.
  • Ki – jelentése: életerő.
  • Do – jelentése: Út.

A Yoga gyökszava a Yuj, ami szintén azt jelenti, hogy egyesíteni, összehozni. A japán KI a kínai a Chi szóból származik, ami pedig a hindu Prána kifejezés megfelelője. A Do pedig nem más, mint maga az Egyetemes Törvény, a Kozmikus Igazság, maga az Út, vagyis: a Dharma.

Az Aikido abban volt forradalmi, hogy egybegyúrta a külső és a belső rendszerű harcművészeti irányzatok stílusjegyeit, valamint rendkívül mély gyökerek mentén, spirituális tradíciókat felelevenítve volt képes reagálni a modern kor szellemiségére. A harcos szellemiséget levágott fejekkel díszítő szamuráj érát egy versenyközpontú, kifejezetten a fizikai síkra alapozó, a spiritualitást mellőző időszak alatt jöhettek létre az olyan irányzatok, mint a Judo, a Karate, a Jiu-Jitsu, vagy a Kendo. Az Aikido visszanyúlt az eredethez, úgy hogy elhagyta az erőszakot és a békét tűzte ki zászlajául, és modernitást hozott azáltal, hogy felszámolta a versenyeket és a harcművészetet, mint lelki-mentális fejlődést, egészségmegőrzést és együttműködést jelölt meg. A harc kifelé történő megnyilvánulását csak formálisan őrizte meg, a valódi harc belül, az ember pszichéjében zajlik le.

A hindu hagyományban a harci művészetek és a jóga szorosan egybefonódnak. A Bhagavad-Gítában Krisna mondja el a jóga alapelveit Arjunának, a hősnek, aki korának kiemelkedő alakja volt. Nem csak király volt, hanem harcos, aszkéta és jógi is, aki a meditáció révén nyerte el a legkiválóbb harci technikákat. India ősi harcművészete a Kalaripayattu szerves részét képezi a jóga ászanák gyakorlása, a tisztító szertartások és az istenségek számára tett felajánlások, a marma pontok ismerete, illetve haladóbb gyakorlóknál a mantrák, mudrák és koncentrációs gyakorlatok alkalmazása.

Harcművészként és jóga gyakorlóként az a személyes tapasztalatom, hogy az Aikido és a Jóga egylényegűek, kirívó különbözőségük csupán a külső formavilágból adódik. Az Aikido gyakorlásomba a Jóga hozta el a mély megértést és a belülről jövő transzformációt a lemondás és a mindennapos munka útján. Jóga gyakorlásomba az Aikido hozta el az erőt, a dinamizmust, a férfi energiákat a fegyelem útján.

Remélem sikerült rávilágítanom ebben az írásban az Aikido mibenlétére és létjogosultságára, a jógával való kapcsolatára. Ha a cikk felkeltette az érdeklődésedet és szeretnéd személyesen is kipróbálni, átélni mindezt, várlak szeretettel a nemsokára induló 10 alkalmas kezdő Aikido tanfolyamon az Aum Jógastúdióban.

 

Ha szeretnél megismerkedni az Aikidoval, a cikk írója, Bors Krisztián tart egy 10 alkalmas Kezdő Aikido tanfolyamot, szombat délelőttönként 9 órától. Bővebb információért és jelentkezéshez KATTINTS IDE!

Szerző: Bors Krisztián, Jógaoktató, Gyógytornász, Aikidó edző

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák!